Demencia, vagy amit akartok – Inzulin kaland

Legelőször komolyabban jó fél éve gondolkoztunk el azon, hogy a kötekedések, feledékenység és más – apró-cseprő kisebb esetek mögött nem rosszindulat, vagy szimpla szórakozottság rejlik, hanem attól lényegesen komolyabb „VALAMI”.
Rohamosabban Karácsony után kezdett leépülni, de februári kórházi tartózkodásának ideje pontot tett az addig még kérdőjel helyére. Januárban már a gyógyszer kipakolása, rendezése nagy gondot okozott neki, de váltig állította, hogy ezt ő tudja, neki ez megy, hisz időtlen-idők óta ezt csinálja. Az inzulinnal úgyszintén semmi gondja, minden ok, minden szép, minden rendben van.
Ám ekkor már reggelente gyakran elfelejtette bevenni éhgyomorra szedendő gyógyszerét, de még a vérhígítóval is gond volt, vagy nem tudta pontosan hol tart – ugyan a naptárában elvileg jegyezve volt, vagy pedig valahogy kimaradt a napi gyógyszerekből. Ha rájött, saját magához képest szokatlanul lazán vette, régebben ilyet véletlenül sem tett, ha egy szemet is elhagyott, akkor azt óvatosan, fokozatosan pótolta. Annak idején nem is volt gond az INR-jével.
Viszont az utóbbi időben jelzés volt, amit mi akkor még mással magyaráztunk, hogy az INR érték hol alacsony, hol pedig nagyon magas volt.
Végül kórházi tartózkodása oldotta meg a problémát. Egy hetet töltött bent, ez az idő elég volt ahhoz, hogy a szobában, lakásban évek óta felhalmozott lomot, értelmetlen kacatokat, és szimplán szemetet kitakarítsuk, és arra is idő volt, hogy gyógyszereit, s más dolgait átnézzem. Heti gyógyszeres fiókját átfésülve észrevettem, hogy minden fiókban teljes az összevisszaság. Semmi logika nem volt a gyógyszerek adagolásában, holott alapvetően minden nap ugyanazokat a pirulákat szedte, kivétel a vízhajtó, a vérhígító, amit egyik nap így, másik nap úgy kellett adagolni. Itt kezdett derengeni, hogy miért is tellett a gyógyszerek kirakása több órába.. Lényegében fogalma sem volt, hogy mit csinál.
Betegtársai jelezték ráadásul, hogy az inzulin adagolással is baj lehet, mert bent tartózkodása idején többször csak az ő figyelmességükön múlott, hogy nem adta be duplán az adagot.
Ez aztán be is igazolódott hazajövetele után.
Eleinte még ragaszkodott a saját maga által beállított inzulinos tollhoz, de pár nap alatt áttértünk arra a módszerre, hogy mi felhúzzuk, odaadjuk neki – és megvárjuk míg beadja. Kénytelenek voltunk így alakítani, mert az első pár napban az inzulinbeadás minden variációját kipróbálta. Volt, mikor az éjszakai 16 helyett 8 nappalit és 8 éjszakait adott be, olyan is volt, amikor 16 helyett 21-et, mivel este 9-kor kellett szúrni, olyan is volt, hogy a nappaliból adott még egyszer 16-ot. Aztán volt, hogy az este 7 órához ragaszkodott, de olyan is, amikor váltig állította, hogy neki éjjel 11-kor kell szúrnia. A nappali inzulinnal is állandóan gondok voltak, képtelen volt megjegyezni az értékeket, állandóan keverte az órával, amikor ennie kellett, s előtte az inzulint belőni. Már kínomba kiírtam egy nagy papírra a hűtőre, hogyha nem vagyunk otthon, akkor is tudja mit kell tennie. Első körben nagyon örült neki, minden tökéletes volt. Egy nap sem telt el, amikor már hibát talált a módszerben, mert reggel mi az a nyolc, akkor neki nyolcat kell beadnia. És szabályosan hülyének nézett, mikor próbáltam elmagyarázni, hogy a 8 az az órát jelzi, felhúzni viszont a tűt 12-re kell. Ugyanilyen gond volt a déli, és az esti adagolásnál is. De érdekes, hogy nem minden alkalommal, főleg reggel-délben fordult elő, hogy viszonylag gond nélkül túlestünk rajta.
A vércukor mérésről meg ne is beszéljünk milyen kalandjaink voltak. Több különböző típusú mérője van, azokhoz természetesen mindegyikhez másfajta tesztcsík dukál. Ezeket persze összekeverte, és csodálkozott, hogy nem mér a műszer. Olyan is volt, hogy fordítva dugta be a tesztcsíkot, olyan is, hogy nem emlékezett, hogy kell megszúrnia magát, egyáltalán mit kell tennie, hogy szúrhasson, állandóan keveri melyiket hová kell adnia, ráadásul este 9 után rendszeresen eszébe jut, hogy ő éhes, neki ennie kell, holott az utolsó étkezés este 6-ra van előírva, és ezt régen kínosan be is tartotta. Mára ez feledésbe merült, és ha rajta múlna „ahogy lesz, úgy lesz” alapon venne mindent. Legalábbis felerészben.
Mert máskor meg pont arról beszél, hogy neki pontosan kell adagolnia mindent, az étkezésére is oda kell figyelnie, mit, mikor, hogyan – de lehet, hogy következő pillanatban épp egy túrós bélest majszol el, vagy épp egy jégrémre fájdul meg a foga. És ha ő megkíván valamit, akkor azt meg is eszi.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük