Demencia, vagy amit akartok – Kaki kaland

Ha volt demens ismerősöd, akkor tudod – egyik legfontosabb, de talán kimondható, hogy A LEGFONTOSABB az, hogy aznap, tegnap, vagy bármikor: volt- e széklet, vagy sem. És persze ha volt, akkor milyen minőségben.
Na, ebben anyósom sem kivétel.
Keveset mozog, szinte egyáltalán nem, válogat, csak a fogára valót eszi meg, zöldséget egyedül a húslevesben tolerálja, esetleg még pár főzelék jöhet szóba. Gyümölcsöt keveset ehet és nem is mindegy mit – hisz cukros. És még vízhajtót is szed.
Úgyhogy minden esély adott arra, hogy rendszeres téma legyen nálunk a szorulás.

Anyósom kórházban volt, ott is szórakoztatta ezzel a témával a nővéreket, orvosokat, de mivel nekik ez megszokott történet, túl nagy eredményt nem ért el vele. 5 napig volt bent fekvő, és mivel váltig panaszkodott a nővérnek, hogy nincs-nincs-nincs eredmény – végül is Glicerin kúppal megoldódott a probléma, pontosabban kettővel, amit ő úgy mesélt el, hogy mivel kapott egyet, és attól nem lett, ezért a nővérke a másik mellé adott még egyet. És hogy az milyen retttttttenetesen fájt, mennyit szenvedett vele…
Ettől a gondolattól,hogy két kúpot kapott egymás mellett – persze eltántorítani nem lehet semmilyen logikus magyarázattal, hisz ő már csak tudja, hogy hogy történt, nehogy már jobban tudjam én azt, hogy az a szerencsétlen glicerin-kúp pár perc alatt megadja magát és elolvad, ezáltal nem lett volna ideje kivárni kúptestvérét, hogy a nővér melléadhassa. Lényeg a lényegben, kettő hatására végül is rendeződött a helyzet – ideiglenesen.
Hazajövetele után két nappal történt az ominózus eset, már reggel azon problémázott, hogy már egy hete nincs széklete, és bent a kórházban hiába mondta – ez ellen az orvosok nem tettek semmit sem. Vett be hashajtót, de az a semmirevaló nem tett semmit, pedig ő eldöntötte, hogy annak félórán belül hatnia kell. Így aztán kisvártatva vett be másikat is. Még mindig nem történt semmi, pedig eltelt megint 1-2 óra… Így aztán – tanulva a kórházi tapasztalatokból – ugrasztotta páromat, hozza be a glicerin-kúpot. Sőt – anyósom, aki régebben még a hálóing alá is bugyit vett fel fia jelenlétében – felszólította páromat, hogy rakjon fel neki egyet „hátulról”. Ő nem az a hamvába holt fajta, ami szívén, az a száján, jelezte is rögtön, hogy rakja fel oda, ahová akarja, nem nyomorék, nem elesett, ha úgy gondolja hogy szüksége van rá, akkor saját maga végezze el ezt a műveletet.
Így aztán anyósom duzzogva ugyan, de ezt saját „erejével” intézte el.

Egy idő után érezte, hogy lesz eredmény, és ahelyett, hogy kiment volna a vécére, ami az ágyától légvonalban kb. 5 méterre található – úgy döntött, hogy inkább a wc-t hívja meg saját magához. Kikiabált fiának, hogy hozzon már be egy kis vödröt, mely boldogult korában egykoron jégkrémes vederként szolgált, de mivel sajnált bármit kidobni, fölösleges lomként hevert a fürdőszoba sarkában. Párom nem tudta mit akar, ezért bevitte neki. És ráhúzta az ajtót.
A hashajtó, és a kúp hatására a széklet megindult, és nem igazán jött össze a kis vödör használata. A végtermék érintette a hálóinget, az ágyat, majd onnan leszaltózott egy része a lamináltra. Nem volt mit tenni, szólt fiának – csináljon valamit. Párom nem igazán ápoló fajta , ha valami olyan történik, ami vérrel, vagy más testnedvvel kapcsolatos, akkor ha megteheti – inkább menekül, Úgyhogy tőle valóságos hőstettnek számított, hogy összeszedte, lényegében felseperte azt, aminek normál esetben a wc-ben kellett volna landolnia.
Ez után anyósom bejelentette, hogy párom ne menjen be a fürdőszobába, mert neki dolga van ott, ő meg naivan azt hitte netán megfürdik az eset u tán. Egy idő múltával kijött anyós meztelenül a fürdőből, magát abszolút nem zavartatva átlejtett szobájába, ami kb. 2 perces tevékenység nála, nem szólt semmit, magára húzta az ajtót, és annyi. Párom érezte a furcsa szagokat, de úgy volt vele, hogy az még az előző produkció kellemetlen velejárója. Anyós, a nagy finnyás – mint aki jól végezte dolgát – belefeküdt a lábrésznél kissé szennyezett ágyacskájába, fia, pedig aki örült, hogy saját szobájába való bevonulásával végre egy kis nyugalomhoz jut – eljött elém agyszellőztetésként.
Szokásos időben hazaértünk, már az ajtó nyitása után éreztem, hogy valami nem stimmel, szegény Cseppkét, kutyánkat gyanúsítottam, hogy valami dugesz helyre végezte el dolgát. Benyitva anyósomhoz még jobban érződött a kellemetlen szag, s mivel Sanyi már jelezte az ominózus esetet, ezért szétnéztünk ismét a szobában, és volt is eredménye. Anyósom nyugodtan feküdt az ágyában, valami teljesen szimpla dologról beszélt, azon kívül persze, hogy végre minden ok., lett végre széklete, mert ez a helyzet már kibírhatatlan volt, hogy több mint egy hete semmi… Mindene fájt. De nem hülye ő, tudja mit kell tenni.
Az ágy alá elbújva kis kutakodás után megtaláltuk a szag okát, azt ki a szemétbe, és bár kézzel nyilván nem fogja meg az ember, mégis késztetést érez, hogy gyorsan megmossa azt.
Ezért aztán irány a fürdőszoba, jön a kézmosás, illetve nem, mert valami nagyon furcsa. Kinyitva az ajtót – totál bűz. Felgyújtom a villanyt, és nem hiszek a szememnek. A fürdőkád széle székletes, a fürdőkádban három gubics, a lefolyóban ugyanannyi. A padozaton még egy. A zuhanyrózsa barna foltos, a pumpa úgyszintén. És még a mosdókagylóra is jutott.
Nem részletezem.
Sosem felejtem el azt az érzést, amint hitetlenkedve, meglepődve, letaglózva tisztogatom és fertőtlenítem a használati tárgyakat.
Azt mondta később, hogy azért ment a fürdőszobába elvégezni a dolgát, mert hogy a wc messze van.
Tudni kell, hogy az illemhely közvetlenül a fürdő mellett található, hosszra kevesebb utat kell megtenni addig míg valaki leül az illemhelyre, mintha bemegy a fürdőbe és ráül a kád szélére. De ezt megértetni nem lehet vele, meg egyébként is, ha valami nem tetszik, akkor biztos, hogy direkt kötekedsz vele. És kiabálsz. Mert erőteljesebben szólni sem lehet anélkül, hogy abban a pillanatban ne fogja rád, hogy kiabálsz vele, és már jön is a kioktatás – hogy egy beteggel ilyet nem lehet, neki árt az idegesség, ennek semmi értelme, és hogyha ez megy, akkor majd ő lép, és ennek a gondolatmenetnek a variációi. És persze a fő mondat, amit mindent azonnal megvétóz: Nem vagyok hülye.

Eddig ebben a témában ez az eset a csúcs számunkra, de persze tudom, hogy bármikor jöhet egy még ezt is túlszárnyaló.
A széklet téma viszont mindennapi, és az is marad. Függetlenül attól, hogy eredmény volt, vagy sem, lehetőleg már a reggelid mellett kitárgyalandó eseménynek, vagy – lehetőleg azonnal megoldandó kudarcnak számít…

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük