David Dimbleby: A szabad piac örökkévalónak tűnt, míg Trump fel nem bukkant

Az 1974-es év mély nyomot hagyott bennem. A gazdasági helyzet folyamatosan romlott, az infláció egyre emelkedett, és a kormány kétségbeesett harcot vívott a szakszervezetekkel a munkavállalói bérek ügyében. A kormány látszólag tehetetlen volt: ha szembeszálltak volna a bányászokkal, az általuk kiváltott sztrájkok könnyen leállíthatták volna az energiatermelést, viszont ha engednek a követeléseiknek, az infláció az egekbe szökhetett volna. Ekkor érkezett a globális olajválság, ami váratlanul káoszba taszította a gazdaságokat, így az Egyesült Királyságot is. A kormány háromnapos munkahét bevezetése mellett döntött, és a villanyáram-kimaradások mindennapossá váltak; gyakran sötétségbe borultunk figyelmeztetés nélkül. A kormány pedig úgy tűnt, elvárta tőlünk, hogy egyszerűen kezeljük ezt a helyzetet. Ekkor kezdtem el vezetni a BBC aktuális ügyekkel foglalkozó Panorama című műsorát, ahol rengeteget vitatkoztunk ezekről a problémákról. Az emberek különféle javaslatokkal álltak elő, mi több, voltak, akik azt állították, hogy az ország irányítását a szakszervezetek kezéből csak egy katonai puccs révén lehet visszavenni.

Egy másik, rendkívül radikális javaslat is napvilágot látott, amelyet Keith Joseph konzervatív politikus fogalmazott meg. Ez a javaslat a szabadpiac elméletére épült, amely teljesen eltért a második világháború utáni konszenzustól, miszerint a kormánynak kell irányítania a gazdaságot. Joseph érvelése szerint, ha a piacokat szabadon hagyták volna, az végül nagyobb jólétet és biztonságot hozott volna az országnak. Míg 2025-ben ez az elképzelés nem tűnik radikálisnak, a valóság az, hogy a nyolcvanas években, Margaret Thatcher kormányzása alatt, a szabad piac gyorsan áttért a radikális ötletből a mindennapi valóságba. Az idő múlásával pedig sokan úgy vélték, hogy ez a rendszer örökké tart.

Donald Trump, az Egyesült Államok milliárdos elnöke, aki egyértelműen sikeres volt a kapitalizmusban, hirtelen a szabadpiaci rendszer legnagyobb támadásának szemtanúja lett. Bár a rendszer valószínűleg túléli ezt a viharos időszakot, sokan kezdik kérdőre vonni, hogy vajon a szabadpiaci rendszer nem-e súlyosan hibás és végzetes kudarcra van-e ítélve. Thatcher reformjai, amelyek a nyolcvanas évek közepén valósultak meg, most már nyilvánvalónak tűnnek. Ma már természetesnek vesszük, hogy a magáncégek kulcsszerepet játszanak a víz, az elektromosság, a gáz, a vasutak és a kikötők üzemeltetésében. Azonban akkoriban kevesen hittek abban, hogy ez lehetséges lenne, hiszen ez szöges ellentétben állt a háború utáni gyakorlattal.

A brit politika történetében soha nem volt még példa arra, hogy egy szocialista pártra többségi szavazatot adjanak, de 1945 júliusában Clement Attlee földcsuszamlásszerű választási győzelme után ez megtörtént. Attlee kormánya alatt a társadalmi védelem és a jóléti állam kiépítése kezdődött meg, amelynek keretében a politikai elit egy új konszenzusra jutott. Azonban nem mindenki fogadta el ezt a konszenzust. Antony Fisher, egy csirke-tenyésztő, aki elkeseredett a tojásmarketing tanács beavatkozása miatt, megalapította az Institute of Economic Affairs nevű think tanket, amely inspirálta Josephot, és ő pedig elérte, hogy Thatcher figyelmét felkeltse. Az, hogy a szabadpiac elleni támadások részben egy republikánus amerikai elnöktől érkeznek, különösen ironikus, figyelembe véve, mennyire népszerűek voltak Thatcher reformjai az amerikai jobboldalon.

Thatcher elhitte, hogy az ország sokkal jobban járna, ha az állami tulajdonú víz- és energiaszolgáltatók kikerülnének az állam kezéből és a nyílt piacon kereskednének. A nagy ötlet az volt, hogy nemcsak nagyvállalatoknak vagy befektetőknek adják el a részvényeket, hanem a brit népnek is. 1984 decemberében a British Telecom részvényei piacra kerültek, és az azt követő napon több mint kétmillió brit polgár lett BT-részvényes. Thatcher fokozatosan rájött, hogy a közszolgáltatók privatizálása nem csupán az állami kontroll lebontásáról szól, hanem arról is, hogy minden brit polgár kapitalistává váljon, ezzel népszerűvé téve a kapitalizmust.

A nyolcvanas évek végére a brit gazdaság átalakulása megdöbbentő méreteket öltött. 60 milliárd fontot gyűjtöttek össze állami vállalatok eladásával, és körülbelül 15 millió brit polgár lett részvényes. Ez nem csupán gazdasági változás volt; ez egy kulturális forradalom is, amely újraértelmezte a brit társadalom viszonyát a pénzhez, a kormányhoz és önmagához. Thatcher privatizációja révén sok ember számára nyílt lehetőség a részvények vásárlására, míg a pénzügyi szolgáltatások szektorának 1986-os reformja, a „Big Bang”, lehetőséget adott arra, hogy az átlagemberek belépjenek a korábban zárt világba, a Citybe.

Azonban a reformok alapelveivel szemben sokan tiltakoztak. A szabadpiac elleni támadások, amelyek a jobboldalon is megjelentek, nem a reformok elveit, hanem azok következményeit célozták. Thatcher gondolkodásának középpontjában az a hit állt, hogy a szabadpiaci kapitalizmus csak akkor működhet, ha sok ember közvetlen érdekeltséggel bír benne. A korábbi állami vállalatok részvényesi tulajdonlása lehetővé tette ezt a kapcsolatot. Azonban hamarosan megkezdődött a figyelmeztetések sora, amelyek egyre hangosabbá váltak. James Goldsmith, egy üzletember, aki a nehéz helyzetben lévő cégek olcsó megvásárlásával, azok átalakításával és haszonnal való eladásával szerzett vagyont, először a nyolcvanas évekbeli reformok nagy támogatója volt. Később azonban megváltozott a véleménye, és 1994-ben egy amerikai szenátorokból álló bizottságnak azt nyilatkozta, hogy a szabadpiaci rendszer alapfeltevésében súlyos hiba rejlik. Szerinte a rendszer a maximális profitra összpontosít, de ennek elérése érdekében sokszor le kell mondani a saját választóikról.

Goldsmith figyelmeztetett, hogy a cégek a legnagyobb profitot ígérő helyekre költöznek, aminek következményeként munkahelyek szűnnek meg a nyugati országokban, közösségek omlanak össze. Ezenkívül arra is felhívta a figyelmet, hogy Nagy-Britannia szuverenitását átengedte az Európai Uniónak és a Világkereskedelmi Szervezetnek, ami csak fokozta a közösségekben tapasztalható elide

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/cx2gey6pvddo