Hírek a német bíróságokról

Még a nyár folyamán jutott a mindelheimi rendőrök fülébe, hogy a városban bizony egy “éjszakai pillangó” tevékenykedik, méghozzá a bajor kisváros egyik legnépszerűbb szállodájában. Bár a szexmunkát Németországban legalizáltak, Mindelheimben és még néhány egyéb városban illegálisnak minősülnek az effajta szolgáltatások.

A hölgy tevékenységére leginkább a szálloda recepciósai lettek figyelmesek, mivel megszaporodtak azok a férfi vendégek az épületben, akik nem foglaltak maguknak szállást. De a közösség körében is hamar elterjedt a híre, aminek köszönhetően a hatóságok is értesültek a dologról.

Ezért is döntöttek úgy, hogy rajtaütésszerű ellenőrzést tartanak a szobájában, ami rendkívül sikeres volt, mivel a helyszínre érkezve olyan tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyekkel egyértelműen bizonyítható a hölgy bűnössége. Lezajlott a tárgyalás, és a bíróság végül úgy döntött, hogy jelentős összegű bírsággal sújtják a vádlottat Ezzel azt is próbálták megelőzni, hogy a jövőben ne forduljanak elő hasonló események. A város közössége azonban úgy véli, hogy ez még nem fogja elrettenteni az “éjszakai pillangókat” attól, hogy a városukban tevékenykedjenek.

Hét késszúrással sebesítettek meg egy német prostituáltat

A férfiak egy prostituáltnál tett látogatása szinte mindennapos Németországban, az viszont kevésbé jellemző, hogy a kuncsaft a légyott közben késsel támad az örömlányra. 2021 májusában egy frankfurti férfi heves vitába keveredett egy prostituálttal, amely olyannyira elfajult, hogy végül a férfi kést ragadott, és hét helyen megszúrta a nőt, amellyel életveszélyes sérüléseket okozott neki. A mentők ugyan időben kórházba szállították, ahol meg is mentették az életét. De sajnos a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem úszta meg maradandó károsodás nélkül.

A fiatalember ugyan a per során ragaszkodott ahhoz a sztorihoz, hogy ő csak magát próbálta védeni a késsel, a bíróság elvetette ennek a hitelességét. Hét késszúrás ugyanis inkább tekinthető egy hirtelen felindulásból elkövetett szándékos emberölés bizonyítékaként,. A per során egyedül az mentette meg a férfit, hogy enyhítő körülményként figyelembe vették a prostituált provokációját is. Így kaphatott végül négy év letöltendőt, amely sokakat megbotránkoztatott. Hiszen ez a büntetés egyáltalán nincsen összhangban a tettének súlyosságával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük